2003. április 27.
„Talán jó mégis az ember”
Találkozás Sára Bernadette-tel és Cseke Péterrel

Sok a hasonlóság, s nem kevés a különbözőség egyéniségükben. Az élet lényeges kérdéseiben egyetértenek. A színészházaspár szakmai és magánélete párhuzamosan halad. Érdekes egybeesés, hogy eddigi pályájuk során mindketten három színházi társulat tagjai voltak,

Sok a hasonlóság, s nem kevés a különbözőség egyéniségükben. Az élet lényeges kérdéseiben egyetértenek. A színészházaspár szakmai és magánélete párhuzamosan halad. Érdekes egybeesés, hogy eddigi pályájuk során mindketten három színházi társulat tagjai voltak, sok nagyszerű szerep alakítói, majd egy időben, 1992-ben váltak úgynevezett szabadúszó művészekké. Azóta két gyermekük nevelése mellett egyéb közös dolguk is akadt. Mert úgy döntöttek: művészi szempontból is egy irányba mennek. Költői estjeikkel járják az országot. Előttem közös CD-jük: Az Úr érkezése. Válogatás XX. századi magyar költők istenes verseiből.

Jól gondolom, hogy színészéletetek kissé ;, kalandosabb" manapság, mint azelőtt volt?

Sára Bernadette: Alkalmazkodni kellett a megváltozott világhoz. Hogy mi tartja a hitet bennünk? Például azok az előadóestjeink, amelyekkel járjuk az országot. Érezzük a közönség szeretetét, és ez a legtöbb, amit kaphatunk. Hálásak, hogy elvisszük hozzájuk a műsorunkat, mi pedig boldogok vagyunk, hogy még vannak, akiket érdekel a vers.
Cseke Péter: Talán jó mégis az ember címmel Márai-vérsekből állítottuk össze műsorunkat, amelyből CD is készült. Általában fellép velűnk Major István gordonkaművész, és van egy narrátorunk, Balogh Ágnes, aki olykor zongorázik is.
S. B.: Én egészen beleszerettem a gordonkába. Csodálatos, hogy mi mindent lehet vele kifejezni. Úgy vesszük észre, a közönség is nagyon jól fogadja a Márai-költemények között_ felcsendülő Kodály-muzsikát.
Cs. P.: Most készítünk egy újabb CD-t, Ady szerelmes költészetéről. Persze est is lesz belőle. A verseket én mondom, Léda, Csinszka és Zsuka leveleit Detty, a Reinitz-dalokat Balogh Ágnes énekli és István kíséri gordonkán. Legutóbb Békeffy István Janikáját rendeztem meg, s a remek színészcsapattal járjuk az országot. Egyre inkább azt érzem, hogy a színház ilyen alakuló kis társulatokkal fog megújulni. Vígjátékokat szívesen állítok színpadra, de nemrég Shakespeare III. Richárdját is megrendeztem. Amikor megszüntették a gyerekszínházat, s minden színháztól elvárták, hogy játsszon gyerekdarabokat is, ráébredtem, hogy nekem ehhez van kedve. Értek a gyerekek nyelvén, szeretem őket. S mivel igazgatóm, Kerényi Imre is támogatta ezen elképzelésemet, azóta gyakorlatilag a Madách Színházban a gyermek, illetve ifjúsági előadások létrehozását bízták rám.
– Afelől nem volt kétségem, hogy szereti a gyerekeket. Türelme is van hozzájuk, mesélt róla a felesége, amikor érdeklődtem, hogy milyen szülők hírében állnak.
S. B.: Erről a lányainkat kellene megkérdezni. Ugyan ismerem a véleményüket, mert ilyesmiket szoktak mondani: "Én annyira boldog vagyok" hogy ti vagytok az én szüleim. " Ez hihetetlenül jólesik, s jelzi, milyen jó a kapcsolatunk.
Cs. P.: Ameddig nem volt családom, addig első számú hivatásom az volt, hogy színész vagyok. Abban a pillanatban, hogy családom lett, az első az, hogy családapa vagyok. Ebben nem csalódtam.
Biztos hátország. Akármi történik, gond; baj, öröm, meg lehet osztani az otthoniakkal. Nagy boldogság az, ha valakinek jó családja van. A nagyobbik lányunk, Sára 20 éves múlt, Dorka pedig 18 lesz.
S. B.: A lányokat vallásos szellemben neveltük, hiszen magunk is születésünk óta gyakorló vallásosak vagyunk. Én nem hiszek abban, hogy hagyni kell, míg felnőnek, s akkor majd maguk döntenek. Húszévesen késő elkezdeni Bibliát olvasni. A szülőnek kötelessége mindeme felhívni a figyelmet. Ahogy elviszik zongora- vagy nyelvórára, miért ne vinnénk el idejekorán a templomba?
Meggyőződésem, hogy álmai világban szigorúan kell nevelni a gyerekeinket. Én ebben hiszek. A lányaink megszokták, hogy amikor ütött az óra, akkor kellett enni, ütött az óra, vittem őket a Ligetbe, ütött az óra, mentek lefeküdni. Persze ez így egy kicsit viccesen és poroszosan hangzik, mégis a következetesség lényeges eleme volt a nevelésüknek. Nem is volt semmi gondom velük.
S kialakult családunkban az a munkamegosztás, hogy miközben én szigorúan neveltem és elláttam őket, Péter biztosította a jó hangulatot. Amint hazaért, máris a szőnyegen hancúrozott velük, társasjátékozott, mesélt nekik. Együtt laktunk a szüleimmel, a nagyszülők is alig várták, hogy az unokákhoz hozzáférjenek. Mondták is viccelődve a barátaink: „Istenem, ha én újra születnék, akkor legszívesebben Csekééknél lennék gyerek.”

Jálics Kinga
Forrás: Keresztény Élet, 2003. április 27.