Székely János: Caligula helytartója c. művének próbáin
(részletek)
lejegyezte: Cseke Péter

Koncentráció.
A színészek többsége egy-egy alakításával nem „többletet” ad a textushoz, inkább a maga képére formálja, elvesz belőle, redukálja a szerepét, hogy számára kényelmes legyen, hogy kevés erőbedobással tudja végig játszani a szerepét.

Váratlanság.
A jelenetek nem egymásból következően, hanem egymás ellen hatnak. Méghozzá a váratlanság erejével.

Színház = játék, vagyis színjáték, teatralitás.

A színház nem a valóság!

A színházi előadás egy stílus.

A színészi fontosság eltörpül a szerep által élt fontosságok mögött.

Természetesség.
A színésznek nem természetesen, hétköznapian, kell élnie a szerepét, hanem olyan dimenziót kell adni alakításának, amit a szerep megkíván. A természetesség látszatát keltve, minden hasonló lesz és ezáltal semmi nem fontos. Ez rossz!

A mű, az okozat. Az előadás meg kell találja az okokat!!! A szavak mögötti történéseket kell az előadásnak megkeresni.

A gesztusrendszer pont olyan fontos, mint a gondolat.
Leszokni a színpadon bármiről is lehetetlen, ehelyett van a rászokni valami másra.
Nincs megtiltva, hogy a színésznek gondolata legyen!!!

Gesztusrendszer.
A stilizál gesztusoknak az eleje és a vége is tudatos színészi munka eredménye kell legyen! A gesztus főcselekménnyé válik, nem kísérője a szövegnek, mint a realista játéknál, ahol öntudatlanul jön a szöveghez a gesztus. A „nem gesztus” pont olyan erőteljes, mint a gesztus.

A színész minden pillanatban a létében konkrét dolgot kell csináljon! Például: ülni mozdulatlanul, mert nem akarok részt venni valamiben, egyenértékű azzal, ha sorra öldösne karddal mindenkit. Ezt tudatosan kell felépíteni.

Aktualizálás.
A gondolatot és a helyzetet kell közelinek éreznem, nem azt, hogy biciklivel érkezik-e a hős.

A színészi létezés, vagy jó, és akkor kevés, vagy rossz és akkor soknak tűnik!!!

Az igazi színház, az első pillanatban megfogja a nézőt, és nem engedi el.

Fontosság.
Ami a színésznek elhanyagolható, nem biztos, hogy az általa alakított jellemnek nem fontos. Az elemzés ezt is szolgálja. Pontosítani a jelentős mondatokat, helyzeteket

A hangsúly, óriási fegyver a színész kezében. Meg kell találni a gondolatot, amit a hangsúly aláhúz.

A színpadi gesztus, inkább balett.

A teatralitás győz, a realista összemosásnak vége!!!

Megértés.
Az érzés és a gondolat mennyiségét egyensúlyba kell hozni, hogy megértse a közönség.

Szünet.
Egy gondolat kicsengése adja meg a súlyát a mondanivalónak.

Gyakorlat.
Sok elemzés és próba szükséges, és állandó gyakorlás, hogy a jelenetek mögé építse a színész a helyzetet.

Feszültség.
A feszültség a színész legnagyobb fegyvere a színpadon.

„… az a veszély fenyegeti az előadást, hogy egy nyugodt lefolyású lesz. Ettől tartok…”

„…ez is talán egy jó instrukció, ha nem tévedek…”

„Ha-ha! Hát nem elég, hogy ez az ablakom alá izél, még bekopog papírért!…”

„… ritkán járok szórakozni színházba…”

„… ezt úgy kell játszani… itt jön egy fordulat… itt te leszel a góré… a Schwajda meg, a portás…”

„… ott még megkérlek… elfelejtettem, … na mindegy!!!”

„… Ez nagyon jó volt! Most megnézzük véletlen volt, vagy már tudjátok!…”

„… becsületszavamra: az sincs, akit megfúrjon az ember…”

„… csak ha egyszer már megegyeztünk, azt tartsuk is meg, mert ha nem, akkor az már a Kőmíves Kelemené lesz…”

„… - Mi jön most?

- Ülj le rabbi…

- Ja! Hát akkor szünet van!!!”

„… Most próbáljuk meg ismét, s ha nem sikerül, átrakjuk egy másik előadásba…”

„… gyerekek, ez olyan jó volt, hogy megérdemeljük, hogy még egyszer megcsináljuk! …”

„… - Jaj! Mit nem adnék érte, ha ma nem kéne próbálni, …annyit, mint te Jánosom!…

„… AAA… nem úgy van az… én tudok nyitott szemmel aludni…”

„… Nem port! Hamut! Hétfőn találkozunk gyerekek!…”

„… - ide is kéne valami megoldás…

-Sándorkám, én nem tudok segíteni, leragadtam valahol a tangónál…”

„… nyilvánvaló, hogy őrült, hiszen meztelenül szaladgál Kairó közepén…!”

„… ha az nem így lesz, akkor az ügyetlenségünket bizonyítjuk ékesen…”

„… Bárki, aki hozzá akar szólni, az forduljon a miniszterhez!…”

„… itt valami tévedés állt be, mert jó!…”

„… mielőtt még továbbmennénk… hű barátom már fél kettő van?!… akkor köszönöm szépen…!”

„… ezt ajánlom mindenkinek, akkor is, ha nem kért tanácsot…”

„… a nézőknek kényelmesen tudni kell bejönni, leülni, elővenni a mogyorót…”

„…valami baj van velem? … vagy mi van?…”

„… ez a sötétség dolog a színpadon olyan, hogy rengeteg ember ezért nem jön a színházba…”

„… - Mennyi szünetünk van tanár úr?
- Ezt szeretném én is tudni!”

„… ezt tartsák meg mert jön a Bánk Bán!…”

„…én most azt mondom, ne zavarjuk többet egymást és menjünk haza…”

„… Jánosom, ezt végigpróbálhatjuk még, vagy menjük haza?…”

„…Hát nem tudom… hívjátok fel a feleségemet, azt fogja mondani, hogy próbán vagyok…”

„… Anikó, haza megyünk… Nagy csapás ez magának???”

„… Drága! Meg lehetne oldani, hogy ez a víz ne legyen annyira bugyborékos?… Mert olyan ügyesen ég tőle a gyomrom…”

„… nagyon jó! Majdnem eltapsoltam magam…”

„… amikor a színésznek a színpadon a szőrszál keresztbe áll az orrában, addigra a közönségnek a haj már rég égnek áll…”

„… Na menjünk tovább gyerekek, mert úgy megy ki belőlem a dolgozni akarás, mint a fene…!”

„… megengeded, hogy ne maradjak itt bosszankodni?…”