Ki tudja merre, Maroknyi székely
Merre visz a végzet Porlik, mint a szikla
Göröngyös úton, Népek harcának
Sötét éjjelen. Zajló tengerén.
Vezesd még egyszer Fejünk az ár, jaj
Győzelemre néped Százszor elborítja
Csaba királyfi, Ne hagyd elveszni
csillag ösvényen. Erdélyt Istenem!
(Székely himnusz)

Nagyvárad, 1953. október hó 3. szombat 23.00 óra.

A városi korház szülész-nőgyógyász professzora, Székely Imre, készül levezetni a szülést. Egész délután az apa és a doktor együtt konyakoznak az orvosi szobában. Majd, mikor az apa, - Cseke Sándor - elindul az esti fellépésére, az orvos, megígéri, hogy ha előadás közben születik meg a kislány,

- mert hiszen a szülők kislányt szeretnének -, betelefonál a színházba. A doktor úr, egy fiatal nővérkét ültet a terhes anyuka ágya mellé, azzal a feladattal, hogy ne hagyja elaludni, mert neki dolgoznia kell, ki kell tolnia a kis porontyot. A két fiatal hölgy beszélgetni kezd, és fogalmuk sincs, hogy itt egy életre szóló elválaszthatatlan, a testvérinél is erősebb barátnői kapcsolat kezdődik közöttük. Zsuzsa és az édesanya, Beácska között. Este 11 óra után, " császár-metszéssel " jön a világra, sírás nélkül egy kis ijedt, félénk fiúcska, aki megtapasztalja, hogy milyen furcsa, hideg, világos, hangos világba érkezett.

A mama boldogan öleli magához gyermekét, a szülészorvos pedig rohan a telefonhoz, és már mondja is:
- " Sanyikám! Gratulálok! Megszületett Péter!
Mire a vonal túlsó végén - "örömittasan" - megszólal Sándor:
" - És lány?? "
A felszabadult nevetés után, apám bement a színpadra és azt mondta:
„Köszöntöm Önöket a fiam és én!”

Mivel pedig az egész város lázban égett, hiszen a színészszülőket az egész város jól ismerte: az apuka, Cseke Sándor, Nagyvárad legünnepeltebb, legfényesebb csillaga volt.

Na és persze a mama, Riedinger Beatrix, - művésznevén Révi Bea -, aki olyan szépen mondott verseket, hogy azt tanítani kellett volna, és aki gyönyörű szőkeségével, és szép mosolyával, elbűvölte a váradi közönséget.

Tehát a szülőket jól ismerték, és mikor meghallották, hogy megszületett a kisfiú, megállt az előadás.
Kitörő taps, és ováció köszöntötte világra jöttömet.
Megszülettem én: Cseke Péter.

Ilyen egyértelmű, egyszerű volt a világ akkor számomra, mint a képen is látható, vagy derű, vagy ború. Persze egy színházban nevelkedő gyereknek legtöbbször derű és mosoly.

A Cseke török eredetű név, jelentése: húzó, vivő. A legrégebbi nevek egyike, hajdan többen is viselték keresztnévként, manapság ritka, inkább vezetéknévként ismert.
A Péter bibliai név, jelentése kőszikla.
Úgy vélem, mindkét nevem, a vezeték és keresztnevem is nagyon jellemző rám.

Néhány héttel a korházból való haza költözés után, újabb költözés, most már egy másik, tágasabb lakásba, a Fő utca 7. számú házba II. emelet 3. ajtó. Három éves koromig Annuska dajkált, akire egyáltalán nem emlékszem, viszont rögtön, ahogy Annuska elhagyott minket az óvoda következett, és ott már sok minden tisztán előttem van. Még az is, hogy labda volt a jelem, ami már akkor sem volt véletlen.

Az első szerelem, Templánszky Vera, aki egy emelettel alattunk lakott, és emlékszem, hogy egy kis egeret fogtunk az ágyuk alatt. Itt kezdődött - és amilyen csélcsap voltam - az egérnél be is fejeződött, mert jött egy nagyobb lány, - akkor már huszonéves, gyönyörű színésznő, hosszú fekete hajjal, és én elolvadtam, ha láthattam. A neve Vitályos Ildikó volt, a nagyváradi majd a Kolozsvári Színház társulatának kitűnő és gyönyörű művésznője. Ebből az időből való emlékeim, egy háromszögben játszódnak, a színház, a bérház -ahol laktunk -, és a Nagy Sándor utca, ahol egész nap fociztunk, ugráltunk, rosszalkodtunk. Négy rosszcsont lakott a házban, egy testvér pár Tomi és Péter, Mircea - egy rendőrtiszt fia, és én, aki a legkisebb voltam. Ennek ellenére én voltam a banda vezére, a leglehetetlenebb csintalanságok kitalálója, és persze élenjáró elkövetője.

Apámról, - a színpadon kívül - sok emlékem nincs. Egy azonban még ma is előttem van, amikor 4 éves koromban, december 6.-án, délután már nagyon vártam, hogy mikor érkezik a Mikulás, - na és persze apám -, aki nem sokat volt otthon.

Egyszer csak beállított, - már mint apám - jó kedvű volt, a zakóját, (mintha az ajtókereten lett volna egy fogas) felakasztotta, a zakó természetesen állandóan leesett a földre, és én ezen hatalmasakat nevettem, majd azt mondta, hogy nézd csak itt vannak már a varjak, és kimutatott az ablakon. Odarohantam és csakugyan rengeteg fekete madarat láttam, és amíg így csodálkoztam, apám, hátam mögül az ablakra dobott egy csomag karamellás cukrot, és én megbűvölten álltam ott és figyeltem, hogy megérkezett a Mikulás, már bedobta a cukrot, most mi lesz még. Annyira lenyűgözött ez a cukor varázslat, hogy fogalmam nincs már, hogy még mit kaptam.

Szóval emlékeimben ez egy boldog, kiegyensúlyozott család volt. Ilyen:

Három éves lehettem, amikor egy decemberi este, szokatlan módon a szüleim otthon voltak, apám éppen a szilveszteri műsor egyik magánszámát tanulta, mamám pedig a konyhában tüsténkedett. Szóval, míg apám fennhangon tanult, én a másik szobában játszottam, valószínűleg egy új autómat szedtem széjjel, mert kezemben játék épen nem maradt soha. Mamám néhány perces hallgatózás után bement apámhoz és elhűlve mondta neki, hogy: „Sanyi, ez a gyerek kívülről tudja a szerepedet!” Apám behívott a szobába és kikérdezett. Én pedig mosolyogva, csillogó szemmel mondtam, a hallottakat. Szüleim legyőzték a nevetést, és komoly arccal végighallgattak, majd elhatározták, hogy ketten lépünk fel szilveszter estéjén.

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy óriási sikerem volt. A jelenet címe: Koponyányi Manyók, az időpont 1956 szilvesztere. Arra emlékszem, hogy a visszatérő refrén így szólt: „Hagyjuk abba Zolikám, jön a következő szám!”

A legvégén apám könnyes szemmel küldött be, hetedjére a színpadra meghajolni, és mivel éreztem, hogy itt valami újat kell produkálnom, az államon lévő szakállat levettem és a homlokomra ragasztottam. Mamám akkor érezte meg, hogy ez a gyerek menthetetlenül színpadra termett. Első nagy sikeremet aztán igen sok gyerekszerep követte. A bal oldali képen még csak „statisztálok” a szüleim mellett a Cigányszerelem című operettben. A bemutató 1957. januárjában volt. A jobb oldali képen már saját magánszámom volt. A jelenet címe: Házmester. 1958 szilveszterén.